Az utolsó: besúgónovella. (Hogyan lesz egyszerű zsinagógai spicliből külföldön is jól bevethető szuperügynök. ) Tartalom Pesti zsinagóga 5 Félrekezdés 23 Megtagadott válasz 39 Az utolsó pillanat 52 Micsoda győzelem 66 Búcsú az irodalomtól (Izraeli...
Hozzákeverjük a 2 dkg kakaóport is. Felverjük a tojásfehérjéket kemény habbá. A 14 dkg lisztet elkeverjük az 1 csomag sütőporral és a csipetnyi sóval. A hab felét beletesszük a tésztába, és rászitáljuk a lisztes keveréket. Fakanállal lazán összekeverjük, majd a hab többi részével tovább lazítjuk a tésztánkat. A 30×40 cm-es tepsibe sütőpapírt teszünk, beleöntjük a tésztát, és egy hablapáttal elsimítjuk. Előmelegített sütőben 20 percig sütjük. Ha kész, kiborítjuk egy táblára, és lehúzzuk a tetejéről a papírt. A főzött és a vajas krémet összekeverjük, és a tésztára kenjük. Fél órára hideg helyre tesszük, ha nem fér a hűtőbe, akkor a spájzba, hogy a krém megszilárduljon. Elkészítjük a csokimázat: a 20 dkg étcsokit összetördeljük, habüstbe tesszük, és gőz felett a 10 dkg vajjal megolvasztjuk. Mikor kihűlt, rákenjük a krémre. Ha megszáradt, vizes késsel felszeleteljük, először 5×5-ös négyzetekre, majd az átló mentén háromszögekre vágjuk. Így úgy néz ki, mint egy lúdláb. A receptet beküldte: hpkati Ha ez a recept elnyerte tetszésed, talán ezek is érdekelhetnek: » Kassai szelet » Babapiskótás szelet » Gazdag szelet » Kedvenc szelet » Hagymás szelet » Isler szeletben » Kókuszos-szőlős szelet » Krémes szelet » Mazsolás almás szelet » Rumos csokoládészelet » Narancsos túrószelet 2 » Kinder tejszelet torta » Sonkás csirkeszelet » Puncs- szelet » Pesti szelet » Áfonyás szelet
Ezután ízlés szerint rakjuk ki a meggyszemekkel, majd szintén egyenletesen kanalazzuk rá a maradék krémet. Ezután pár órára helyezzük be a hűtőbe (v. tegyük hideg helyre) hogy a krém kellően megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek. Ganache krém (csokoládékrém) hozzávalói: 1 dl Hulala (v. habtejszín) 1 tk vaj A tejszínhez adjuk hozzá a vajat, majd állandó keverés mellett, melegítsük forráspontig. Ekkor vegyük le a tűzről, majd adjuk hozzá az apróra tördelt csokoládét, és keverjük simára. A tortát vegyük ki a hűtőből, helyezzük rá egy tálcára, és az éppen csak langyos csokoládékrémmel vonjuk be. (ízlés szerint az oldalát is bevonhatjuk a csokoládékrémmel) Ezután helyezzük be a hűtőbe, hogy a csokoládékrém teljesen megdermedjen. Tálalás előtt a tortát ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.
Tészta: 4 tojás 16 dkg cukor 3 evőkanál víz 16 dkg liszt 1 csomag sütőpor 2 dkg kakaópor A tojást, a cukrot és a vizet kikeverjük, ezután hozzáadjuk a lisztet, a sütőport és a kakaóport. Zsírozott, közepes méretű tepsiben 180°C-on készre sütjük. Krém: 7 csapott evőkanál liszt 7 evőkanál kristálycukor 3 evőkanál kakaópor 4 dl tej 25 dkg margarin rum vagy aroma Máz: olvasztott csokoládé A krémhez a lisztet, a cukrot és a kakaót simára keverjük, majd a tejjel sűrű krémet főzünk belőle. A mikor kihűlt, hozzáadjuk a margarint és jó habosra kikeverjük. Ízlés szerint ízesíthetjük rummal vagy aromával is. Az így elkészült krémet a kihűlt tésztára kenjük, majd a tetejét olvasztott csokival bevonjuk. Én most másfél adag krémet készítettem és a tésztát félbevágtam, úgy töltöttem meg. Telek Erika receptje.
Pasik a konyhában (blog) Januári menüajánló Hétről hétre, napról napra ötleteket és tippeket kaphattok, mi legyen az ebéd vagy a vacsora. Októberi menüajánló Lúdláb és más finomságok Nálunk idén nagyon jól telt a húsvét! Volt öröm és ünnep, nyúl és tojásai, volt étel-ital, társaság, áldás és békesség - és még a konyhai sikerek sem maradtak el. Márciusi menüajánló Hétről hétre, napról napra ötleteket és tippeket kaphattok, mi legyen az ebéd vagy a vacsora. Februári menüsorok minden napra! Hétről hétre, napról napra ötleteket és tippeket kaphattok, mi legyen az ebéd vagy a vacsora. Októberi menüsorok minden napra! Februári menüajánló Nani Novemberi menüajánló Hétről hétre, napról napra ötleteket és tippeket kaphattok, mi legyen az ebéd vagy a vacsora. Novemberi menüsorok minden napra!
Elkészítés: A tojások fehérjét felverjük, hozzáadjuk a cukrot, kemény habot készítünk, egyenként adjuk hozzá a tojások sárgáját, majd lazán beleforgatjuk a sütőporos, kakaós, szitált lisztet. Egy tortaforma alját kikenjük, papírt szabunk rá, és a masszát belesimítjuk. Előmelegített sütőben, közepes lángon, 180 °C fokon, kb. 20 perc alatt kisütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, és rácson hűtsük ki. A krémhez a tejet a pudingporral és a cukorral simára kavarjuk, felfőzzük sűrűsödésig, majd lehűtjük. A margarint habosra keverjük, s a pudinggal krémesre elegyítjük. A csokoládét vízfürdőben felolvasztjuk, a krémmel eldolgozzuk, és felét a tésztára simítjuk. A meggyet rászórjuk, a maradék krémet rákenjük. Hűtőszekrényben dermesztjük pár órát, majd a tetejét és az oldalát is bevonjuk csokoládémázzal. A mázhoz a kakaóport a cukorral, a vízzel, állandó keveréssel, összeforralva besűrítjük, levesszük a tűzről, s elegyítjük a vajjal. Meggyszemekkel díszíthetjük. A máz helyett 20 dkg étcsokoládés tortabevonót is használhatunk.
15 perc alatt megsütjük. (A sütési idő csak tájékoztató jellegű, végezzünk tűpróbát! ) A tepsiben hagyjuk kihűlni a tésztát, majd egy tálcára borítjuk. 2. A krémhez egy lábasban csomómentesre keverjük a lisztet és a tojást, majd fokozatosan felengedjük a tejjel - simára keverjük. Alacsony lángon folyamatosan kevergetve sűrű krémmé főzzük. A lábast hideg vízbe állítjuk, kevergetve kihűtjük teljesen! A vajat és a porcukrot kihabosítjuk, majd hozzákeverjük a kihűlt krémet. 3. A mázhoz a hozzávalókat alacsony lángon megolvasztjuk, simára keverjük. 4. Összeállításnál a piskótára simítjuk a krémet, melyet bevonunk a mázzal, fél óráig szobahőmérsékleten hagyjuk a süteményt, hogy a máz kihűljön, majd legalább 1 órára betesszük a hűtőbe, hogy egy picit megdermedjen a krém és a máz. 5. Forró vízbe mártott, megtörölt késsel tetszés szerint szeleteljük. Jó étvágyat! A legnépszerűbb receptek a múlt hónapban
Lúdláb szelet recept | Recipe | Ételreceptek, Desszertek, Recept
A tésztát vajjal kikent és liszttel beszórt tepsibe tesszük. A túróból, tojások sárgájából, porcukorból és vaníliacukorból elkészítjük a tölteléket (ízlés szerint a töltelék még ízesíthető cukorral vagy vaníliacukorral). A tölteléket egyenletesen rákenjük a tepsiben lévő tésztára. 30 percig 170 fokon sütjük. A tojásfehérjéből és cukorból kemény habot verünk, amit rákenünk az enyhén megsült túró töltelékre. Visszatesszük a sütőbe és megvárjuk, míg a tojáshab kissé megbarnul. Kihűtjük, felszeleteljük és tálaljuk.
WM Desszert Lenyűgöző csokitorták a nagyvilágból - képtelenség köztük választani! A lélekmelengető levesek, főételek, ilyen-olyan meleg italok mellett, sokunk számára az igazi megbékélést, egy falatnyi boldogságot, egy szeletnyi kényeztetést azért valamilyen sütemény hordozza magában. Mondjuk egy jó csokoládétorta. Kakós csiga, túrós batyu, piskóta tekercs: régi kedvencek újragondolva! kis cukrászdák kínálatában megtalálható volt megannyi, lassan feledésbe merülő finomság. Rigó Jancsi, gesztenyeszív, svájci kifli - emlékeztek ezekre a nyalánkságokra? Rachel és a csokigyár Ludaskácsa és lúdláb Hideg van, és vigasztalhatatlanul esik odakinn. Sebaj! Sok a munka, nem érünk rá fázni. A konyhában rotyog a sokmagvas töltött paprika a tűzön, a kókuszgolyók már csak a formázásra várnak. Extrém fagylalt-költemények Az utóbbi években a fagylaltok világában érdekes változások mentek végbe. A cukrászok és a kísérletező kedvű háziasszonyok különféle ízesítésekkel, fűszerezésekkel és extra párosításokkal bővíttették az eddig is széles spektrumon mozgó kínálatot.